Rode NT-55 MP
Kisméretű 1/2"-os kardioid kondenzátor mikrofon illesztett pár. Az NT55-ben ugyanaz az aranyozott kapszula tallálható, mint a már jól ismert NT5-ben. Kicsit javítottak a frekvencia menetén, a dinamikáján és a mikrofon saját zaját kompenzálták. (Akár 156db!) Ajánljuk hegedű, brácsa, cselló, egyéb vonósok, cimbalom illetve tamok sztereó hangosítására, színpadi és stúdió körülmények között is. Kisméretű 1/2"-os kardioid kondenzátor mikrofon illesztett pár. Az NT55-ben ugyanaz az aranyozott kapszula tallálható, mint a már jól ismert NT5-ben. Kicsit javítottak a frekvenciamenetén, és a dinamikáján, és a mikrofon saját zaját kompenzálták.
Talán a legszembetűnőbb különbség a két mikrofon között, már a típusjelzésen kívűl, hogy az NT55 oldalán két darab három állású kapcsolóval szabályozhatjuk a belső elektronikát. Az egyik egy PAD kapcsoló, amely 0dB, 10dB, vagy 20dB csillapítást tesz a hangjel útjába, a másik pedig egy mélyvágó szűrő, amely kattintható kikapcsolt állapotba, valamint 75Hz, vagy 150Hz-es állásba. Még egy jelentős különbség, hogy a mikrofon mellett a táskában egy másik kapszula is csücsül. Ennek a karakterisztikája gömb, így tehát szabadon variálhatunk a kettő között az épp aktuális helyzetnek megfelelően.
- Külső előfeszítésű kapszula
- Aranyozott 1/2" membrán
- Három állású PAD kapcsoló: 0dB, -10dB és -20dB
- Három állású mélyvágó szűrő: kikapcsolt, 75Hz és 150Hz
- Cserélhető kapszulák gömb, vagy kardioid karakterisztikával
- Masszív selyemfényű fémház
- Audio osztályú felületszerelt alkatrészek
- Alacsony sajátzaj
- Széles frekvenciaátvitel
- RC5 hordtáska,
- 2 X RM5 mikrofonfogó,
- 2 X WS5 szélfogó,
- 2 X 3/8” - 5/8” menetszűkítő
- Garancia 1 plusz 9 év
Hibás, hiányzó vagy hiányos a termékleírás? Jelezze nekünk!