A hangtechnikus tesztje
Az idei Hangfoglalás alatt az Ír kocsmazenétől a Rock keményebb stílusáig széles lehetőségeket hozott a műsor. A legdurvább eset kapcsán szembe kellett néznem két 150W-os csöves gitárerősítővel csutkán kitolva, ezek mellett egy hasonló "opciókkal" rendelkező basszuserősítővel, amikhez egyesével tartoztak a természetesen velejáró ember (mondom EMBER!!!, nem "nem távol-keleti méret") magasságú hangfalak.
Mindezt tették velem egy 10 m x 25 m x 2,3 m méretű szobában. Elő is kaptam a fülugó szettet, nem gondolván kevesebbre, a legnagyobb csillapítású szűrőket nyomtam a helyükre. A testmelegre lágyuló anyag átmelegedett és zárt, innen már tudtam nyugodtan foglalkozni a szükséges arányokkal. A zenei arányok értékelhetőek maradtak a szett használatával, nem összehasonlíthatóan a kevésbé "tudományos" szivacs jellegű alkalmatosságokkal. Utóbbiak használata a védelmet megoldja ugyan, de gyakorlatilag süketté is teszik az embert. A MSpro segítségével viszont nem csak az arányok maradnak az elvárt helyükön, de az alapvető hangszínbeli tulajdonságok is átjönnek. Sok esetben a közönséget egyáltalán nem zavarja a komoly hangerő, viszont az odaszögezett szakemberek nem mehetnek ki, ha picit befáradtak. A koncert alatt folyamatos volt a kérdezősködés, de a nagy hangerő miatt általában mindenki ordibálva oldja ezt meg. Előző esetekben leginkább elzargattam a kérdezősködőt, mivel nem sok kedvem volt többszöri magyarázkodásra, vagy mert a kérdés is el eltűnt a hang-kavalkádban. A mostani eset érdekesen alakult, mert a kérdezőket tisztán értettem, ők sajnos nem viseltek Alpine füldugót, úgyhogy nem teljesen értették válaszomat, de két-három próbálkozás után össze tudták rakni a mondandómat. Tehát ha koncertre mész, ha ott dolgozol, mindenképp vidd magaddal, a kulcscsomóra akasztható Alpine Music Safe Pro készletet, mert jól fog jönni.
A sokáig egy helyben tartózkodás még viszonylag kis hangerő mellett is károsan hat a hallásunkra. Fülünk megszokja, alkalmazkodik az akusztikához és egy idő elteltével törvényszerűen el kell hagyni egy kis időre a helyet, hogy a hallás tisztuljon, elmozduljon a küszöbről. A leggyengébb szett használatával egy konferencia hangosítás közben tudtam pihentetni a fülem, amikor a viszonylag monoton hangzás már nagyon fárasztott. Mind eközben a munkám akadály nélkül tudtam végezni. Sőt, a terem saját zengésének zavaró visszhangjai is szépen lecsendesültek. Az előzőekben leírtak szerint a beszéd érthetőség nem vált egyáltalán nehézkessé, tehát nem kellett ki-be tenni a szettet, ha valaki közölni akart valamit, szóban. Ezt egy hagyományos szivacsdugóval nem lehet megoldani.
Munkám kapcsán ALU TRUSS építése sem elkerülhető, ez mindig problémát jelentett a hallás kapcsán, mert a truss folyamatos kalapálása és a csörömpölés egyszerűen szétverte nem csak az én, de természetesen minden ott dolgozó fülét. Ebben a helyzetben is enyhítette a zajt az Alpine szett.
Tisztán érthető okokból a szórakoztató ipar sok szegmensében dolgozóknak felszabadító élményben lehet részük, ha használni kezdik ezeket a termékeket. Az érthetőség, a zajvédelem, nem csupán azoknak fontos, akik munkájuk miatt nem kerülhetik el ezt a fajta hatást, tehát hang és fény technikusok, DJ-k, zenészek (kiemelném a dobosokat, nekik kötelezővé válhat ez a termék), egyéb színpadtechnikával foglalkozó szakemberek. Mindenkinek, aki viszonylag sokat időzik hangos klubokban, vagy akár zajos plázában, terminálokon, hasznos és nagy segítséget adhat az Alpine termékcsalád.
Koncz Gábor